Horváth László, Lencse-Csík Orsolya, Misley Helga, Nagy Krisztina, Verderber Éva

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

ISBN: 978 963 05 9922 1
Kód:
PTUDX00048

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) megalapításától kezdve reflektív módon, szakmai önvizsgálatra és korrekcióra épülve szervezi életét. Ennek szerves részét képezi a tízévenkénti átvilágítás, melynek eredményeit az intézmény mindenki számára elérhető módon közzéteszi (AKG, 2012). Az AKG mint innovatív tanulási környezet című kiadvány az AKG Alapítvány által megrendelt és az önigazgató nevelőtestület által elfogadott szervezeti átvilágítás legújabb, 2016-os eredményeit foglalja össze. Teszi mindezt annak érdekében, hogy azt az iskola saját fejlődése, fejlesztése céljából felhasználhassa, másrészt azért, hogy az iskolát a külvilág számára objektív, szakmailag megalapozott módon reprezentálja.

A kötet online változata elérhető a MeRSZ-en.

A MeRSZ okoskönyvtár az Akadémiai Kiadó online szolgáltatása, amely több száz szakkönyv, tankönyv, felsőoktatási jegyzet elérését biztosítja, közel 30 tudományterületen.
A kifejezetten a tanulás, oktatás és kutatás céljára létrehozott és azóta is nagy erőkkel fejlesztett online okoskönyvtár tudása messze felülmúlja a jelenleg ismert egyéb e-könyves megoldásokét.
A rendszer kialakításakor a sokszor igen összetett struktúrájú, részletgazdag ábrákat, táblázatokat, képleteket, hivatkozásokat és más speciális elemeket tartalmazó szövegek jellegzetességeit szem előtt tartva arra törekedtünk, hogy a felhasználói igényeket minél hatékonyabban tudja kiszolgálni. A felhasználóbarát felület, az élményszerű megjelenítés és a tartalomban való gyors és kényelmes navigáció egyaránt ezt a célt szolgálja.

A gyűjtemény évente 100-200 új kézikönyvvel, szakkönyvvel, jegyzettel bővül. A MeRSZ-en a magyar nyelvű tudományos művek, összefoglaló kézikönyvek, felsőoktatási tankönyvek mellett a Magyar Tudomány című folyóirat is elérhető.

Előfizetési díjak:

 

Új funkciók 2022. március 1-től:

  • • Intelligens, prediktív keresés − A kiterjesztett keresési lehetőségeknek köszönhetően nemcsak a művek szövegében, hanem az ábrák között és az archív tartalmakban is kereshet. Emellett változatos szűrési feltételek és a javasolt hasonló kifejezések segítségével még gyorsabban és pontosabban találhatja meg a releváns tartalmakat.
  • • Személyes mappák − A kiadványokat, képeket mappákba rendezheti, hogy a tanulmányaihoz, kutatómunkájához szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.
  • • Szövegkiemelés − A szövegszerkesztőknél megszokott módon, többféle színnel is kiemelhetők a fontos szövegrészek.
  • • Kivonatkészítés − A beépített szövegszerkesztő modulban saját tartalmakat hozhat létre. Kijegyzetelhet egy könyvet, de akár szövegrészeket, ábrákat is átemelhet a művekből. Kivonatait szerkesztheti, formázhatja, megoszthatja másokkal, vagy akár ki is nyomtathatja.
  • • Testreszabható navigáció − A megszokott fejezetről fejezetre lapozás mellett folyamatos görgetéssel is olvasható a tartalom.
  • • Offline használat − A könyveket letöltheti mobileszközre és netkapcsolat nélkül is olvashatja. Az ehhez szükséges mobilapplikációkat az App Store és a Google Play oldalairól tudja beszerezni. Offline módban a letöltött kiadványok teljes tartalma elérhető, de a MeRSZ megszokott funkcióinak csak egy részét tudja használni.
  • • További több ezer könyv − Hozzáférhet az Akadémiai Kiadó 1950–1996 között megjelent több ezer kötetéhez. Az archívumban való böngészéshez a MeRSZ saját keresőjét használhatja.

 

További funkciók:

  • • Kategóriaválasztás tudományágak szerint
  • • Könyvjelzők, egyéni jegyzetek elhelyezése
  • • Kedvenc művek kijelölése
  • • Dokumentumrészek másolása vagy nyomtatása − akár a jegyzetekkel együtt
  • • Kereszthivatkozások kezelése
  • • Hivatkozások gyors beszúrása − A rendszer gombnyomásra felkínálja a teljes mű vagy az adott szövegrész pontos bibliográfiai leírását három formátumban (Harvard, Chicago és APA), amely bemásolható egy külső dokumentumba, illetve hivatkozáskezelő programba is letölthető.

 

Az elérhető művek aktuális listája letölthető itt.

www.mersz.hu