2023-as intézményi árazás

Az Akadémiai Kiadó a MeRSZ- és a Szótárszolgáltatásának előfizetési díjait évek óta az EISZ által kidolgozott intézményi kategóriabesorolási rendszert átvéve határozza meg. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban szükségesnek láttuk felülvizsgálni e gyakorlatot annak érdekében, hogy a besorolás a valós felhasználói létszámhoz igazodjon, illetve hogy az azonos jellegű intézmények lehetőleg azonos kategóriába kerüljenek.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézmények besorolását a korábbiaktól eltérően nem az oktatók, hanem a hallgatók létszáma, a kiemelt könyvtárakét pedig a beiratkozott olvasók száma alapján határoztuk meg, és általában törekedtünk a hasonló felhasználói tömeget kiszolgáló intézmények azonos kategóriába sorolására.

Ennek megfelelően az intézmények besorolását a 2023-as előfizetési időszaktól kezdődően az alábbiak szerint alakítottuk ki:

1. kategória közkönyvtárak, múzeumok, levéltárak, egészségügyi intézmények, felsőoktatási intézmények 500 alatti hallgatói létszámmal
2. kategória szakkönyvtárak, nonprofit kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények 501–1000 közötti hallgatói létszámmal
3. kategória államigazgatási szervek, ELKH, kiemelt szakkönyvtárak, felsőoktatási intézmények 1001–5000 közötti hallgatói létszámmal
4. kategória felsőoktatási intézmények 5001–10000 közötti hallgatói létszámmal
5. kategória felsőoktatási intézmények 10000 fölötti hallgatói létszámmal

 

A létszámadatok tekintetében az Oktatási Hivatal 2019/20-as tanévre vonatkozó, illetve a Könyvtári Intézet 2020-as statisztikai adataira támaszkodtunk.

Az új rendszert fokozatosan kívánjuk bevezetni, így 2023-ban az érintett intézmények besorolása legfeljebb egy kategóriával változik.

 


 

Az intézményi kategóriákhoz tartozó előfizetési díjak a két szolgáltatás sajátosságait és az inflációs hatást figyelembe véve eltérő módon alakulnak.

 

A Szótárszolgáltatás díjai egységesen 6%-kal nőnek.

 

A MeRSZ esetében emellett a kategóriaárak közötti különbségek arányosabb elosztása érdekében 2023-ban az 1-4. kategóriába tartozó intézmények díjait az 5. kategória árának 10, 30, 55, 80%-ában határoztuk meg. Az 5. kategória díja 6%-kal emelkedik 2022-höz képest. Mindez a 2. és 3. kategória esetében a 2022-es árhoz viszonyítva csökkenést, az 1. kategória esetében komolyabb, a 4-5. számára mérsékeltebb áremelkedést jelent, ám középtávon a korábbiaknál igazságosabb és kiegyenlítettebb árazást tesz lehetővé.