Cégtörténet

A kezdetek

Széchenyi István gróf 1825. november 3-án a nemzeti szellem és nyelv felvirágoztatására szervezendő tudós társaság működésére összes birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel. November 8-án Andrássy György, Károlyi György és Vay Ábrahám gróf csatlakozott e felajánláshoz, s négyen együtt a nádor pártfogását kérték, hogy ily módon „egy nemzeti tudományos intézet” alapkövét rakhassák le.
A Társaság könyvkiadói tevékenységének tervét 1828-ban dolgozták ki, s ennek alapján kezdhette meg működését a Társaság kiadói részlege 1832-ben. Ebben a tervezetben már szó esik az akadémiai könyv- és folyóirat-kiadás szükségességéről. Ezért látható a Magyar Tudományos Akadémia emblémájában az 1825-ös évszám, míg az Akadémiai Kiadó emblémájában az 1828-as.
Az Akadémia alapító okiratban meghatározott célja a nyelv- és széptudományok művelése volt, amely kezdetben külföldi szépirodalmi alkotások magyarra fordítását, a magyar helyesírás szabályzatának kidolgozását és szótárak összeállítását jelentette.

Az első kiadványok

A Társaság első, a nagyközönségnek szánt, hivatalos kiadványa a magyar helyesírás szabályait, valamint a ragokat és képzőket bemutató összeállítás, a Magyar helyesirás’ és szóragasztás’ főbb szabályai címen 1832 márciusában készült el. A mű átdolgozott, új kiadásai, a Magyar helyesírás szabályai címmel, azóta is a kiadó gondozásában jelennek meg. Vörösmarty Mihály és Schedel Ferenc lektorálásával 1833-ban, 500 példányban jelent meg Goethe Iphigenia Taurisban című műve. Ezzel kezdetét vette a Társaság első sorozata is, a Külföldi játékszín. A Társaság első, olasz–magyar és magyar–olasz, szótára egy olasz nyelvű magyar nyelvtan részeként került kiadásra, s még ugyanebben az évben elindult a posztumusz Kazinczy-sorozat is.
Az Akadémia első folyóirata a Tudománytár volt, amely 1834-ben indult útjára, s közreadása tízesztendős pályafutása után 1844-ben fejeződött be. Az Akadémia első értesítője a reformkorban három kötetet ért meg. A Magyar Tudomány című periodika (1956 óta) az utóbbi jogutóda, s mellette az Akadémiai Értesítő (1951 óta) az MTA hivatalos lapja.
Sorra születtek a szakszótárak, zsebszótárak, s folyamatosan szerkesztették a magyar nyelv szótárát. Az Akadémia kiadásában az első német szótár Vörösmarty, Schedel, Bajza, Bugát és mások közreműködésével az Egyetemi Nyomdában készült. 1835-ben a német–magyar, 1838-ban a magyar–német rész jelent meg. A korai szótárak között kell még megemlítenünk az 1838-as Magyar tájszótárt, amelynek modern változata továbbra is a kiadónál jelenik meg Új magyar tájszótár címmel.

Az önálló kiadó megalapítása

A Magyar Tudományos Akadémia gondozásában 1833 és 1950 között 3103 kötet jelent meg, ám kiadója csak 1950. július 1-jén jött létre, addig az MTA főtitkári hivatala gondoskodott a kéziratok előkészítéséről és megjelentetéséről.

Ízelítő az önálló kiadó tevékenységéből

Az önálló Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztősége számos, a maga korában a legkorszerűbb adatokat tartalmazó lexikont szerkesztett és jelentetett meg. Például, a világ könyvkiadásának legnagyobb világirodalmi lexikona az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg, emellett a Magyar nagylexikon első öt kötete is a kiadó Lexikonszerkesztőségében készült el.
A főszerkesztőként munkához látó nyelvtörténészek alapozták meg hazánkban a modern kori kétnyelvű szótárírás hagyományait. Elsőként Országh Lászlót kell említenünk, aki egyidejűleg dolgozott két nagyszabású művön, a hétkötetes A magyar nyelv értelmező szótára szerkesztésén, és főszerkesztőként létrehozta az angol–magyar nyelvű szótárirodalom máig alapvetőnek számító műveit, a kis-, kézi- és nagyszótárakat.
Szintén maradandót, a mai napig érvényeset alkotott Halász Előd a német és Eckhardt Sándor a francia nyelvű szótárirodalom alapműveinek létrehozásával. Hadrovics László és Gáldi László a szláv nyelvek szótározásával járult hozzá a kétnyelvű szótárírás eredményeihez. A szerzők neve szótáraik szinonimájává vált az évtizedek során. Ám nemcsak a világnyelvekből készültek szótárak a kiadóban. A cseh és szlovák szótáraktól a görögön, finnen, hollandon át a svédig és latinig számos nyelven szerkesztettek hasznos és magas színvonalú műveket tudós szerzők és szerkesztők. A minőség, a megbízható és pontos tartalom, az igényes külső mindig is a Kiadó alapvető értékei közé tartozott.
A Társaság, majd később a kiadó több kötetben is emléket állított a múlt legnevesebb magyar fizikusának, Eötvös Lorándnak, a róla készült emlékkönyv 1930-ban jelent meg, legjelentősebb publikációiból pedig 1953-ban készült jeles monográfia.

A jelen

Az Akadémiai Kiadó – a fent említetteken kívül és a teljesség igénye nélkül – a következő tudományágakat és témaköröket kezelte, kezeli kiemelten: irodalomtörténet és irodalomtudomány, filológia, bibliográfiai munkák, görög és római klasszikusok műveiből készült fordítások, orientalisztika, néprajz, művészettörténet, zenetörténet, történeti munkák, régészet, bölcseleti művek, pedagógia, pszichológia, állam- és jogtudományok, közgazdaság-tudomány, matematika, csillagászat, kémia, földtudományok, műszaki tudományok, biológia, orvostudomány, agrártudomány.
Az Akadémiai Kiadó 1996-os részvénytársasággá alakulásáról és a közelmúlt történéseiről A kiadóról menüpont ad bővebb tájékoztatást.

Forrás:

Gazda István: Fejezetek a 175 éves akadémiai könyvkiadás történetéből. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003.

További irodalom:

Gazda István: A Magyar Tudományos Akadémia reformkori kiadványai 1831–1848. Piliscsaba, Magyar Tudománytörténeti Intézet, 1999.
Szántó György Tibor: Fejezetek az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás történetéből. Budapest, MTA Kvt., 1983.