Akadémia Kiadó

RSS

Home » Economics Books » Marketing » Marketing alapismeretek

News

Bauer András, Berács József, Kenesei Zsófia

Marketing alapismeretek

A marketinget gyakran mint az eladás művészetét, a vevők meggyőzésének és igényeik kielégítésének fortélyát, köznapi értelemben vett „tudományát” határozzák meg. A marketing – felfogásunk szerint – olyan

alkalmazott közgazdasági és vállalatgazdasági diszciplína, amelynek mind a gyakorlati, mind az elméleti jelentősége egyre nő. A vállalatoknak olyan környezetben kell hatékonyan működniük, ahol a vevők alkotó módon képesek részt venni a közös értékalkotásban, ezáltal „beleszólásuk”, véleményük súlya növekszik.

A magyar gazdaság a 21. században jelentősen integrálódik a nemzetközi piacba, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A gazdasági integráció és az információtechnológia fejlődése csökkenti a nemzeti határok

szerepét, de a fogyasztók nemzeti érzelme, hazai termékek iránti vonzalma gyakran növekszik. A globális gazdasági válság és annak hazai sajátosságai jelentősen átalakították a fogyasztók értékrendjét és szokásait.

E környezetben született könyvünk második kiadása. Az új kiadásban az egyik legjelentősebb változás az internet megjelenése és hatása a marketing gyakorlatára. Az internet nemcsak marketingeszközként jelenik meg, hanem lényegesen befolyásolja az eladók és vevők közötti munkamegosztást, lehetővé téve a közös értékalkotást. Ezt követve olyan fogalmakat tárgyalunk, mint a vevői részvétel, a keresőmarketing, a közösségi média, a párbeszéd.

Product details »
  • Article code: PGAZM30293
  • ISBN: 9789630595025
  • Number of pages: 448
  • Size: B5 (165x238 mm körülvágott méret)
  • Type of Cover: Kartonált, ragasztókötött
Retail Price: € 16.5 Discount Offer: € 14.03
Cart -15%
A könyv online kiadása elérhető a MeRSZ-en


Akik ezt vették, megvették ezt is