Napjainkban szinte minden ország számára egyre égetőbbé vált a kérdés: mitől függ egy ország egészségügyi rendszerének költség- és teljesítményhatékonysága? A szerzők arra a kérdésre is keresik a választ, hogy mi idézte, idézi elő a magyar egészségügyi rendszer egyre mélyebbre zuhanását az elmúlt két évtizedben. Ahogyan haladtak előre kutatásukban, egyre nyilvánvalóbbá vált számukra – ezt az egészségügyi szakértőkkel készített interjúik is megerősítették –, hogy az egészségügy működése és főként az abban szereplők érdekeltségi rendszere elemzésekor nem hagyhatják figyelmen kívül azt a robbanásszerű információs forradalmat, amelyet az internet rohamos terjedése idézett elő az egészségügyben is.
Hogyan kapcsolódik egymáshoz például a magyar egészségügy érdekeltségi rendszere, teljesítmény- és költséghatékonysága, valamint az online elérhető egészségügyi információk terjedése? Magyarországon és a legtöbb kelet-közép-európai volt szocialista országban a lakosság a régmúlt, a szocializmust megelőző korszakoktól kezdve a legutóbbi időkig úgy tekintett az orvosokra, mint „nagy fehér mágusokra”, mint „élet és halál uraira”, amikor az emberek egészségügyi problémáiról van szó. A hálapénz-rendszer és az ahhoz kapcsolódó improduktív teljesítmény- és költségszabályozás is – az egészségügyi dolgozók alulfizetettsége mellett – erre az aszimmetrikus információs és kompetenciahelyzetre épült. Ma azonban – miként azt az egyik, általunk megkérdezett orvos is megfogalmazta – a betegek egyre nagyobb része néz utána tüneteinek, a diagnózisnak és a kezelési lehetőségeknek, ami gyakorlatilag megszünteti az aszimmetrikus információs helyzetet a beteg és az orvos között.
Elemzésünkben azt is megvizsgáltuk, hogy léteznek-e lényeges különbségek ebben a tekintetben a különböző országok között, amennyiben igen, azokat mely tényezők idézik elő. Az empirikus elemzést elméleti modellek kidolgozásával is alátámasztjuk.
Végeredményben tehát ez a mű igyekszik alapot teremteni ahhoz, hogy az állami döntéshozók az egészségügy szabályozását, érdekeltségi rendszerét egyrészt megértsék, másrészt úgy alakítsák át, hogy az megfeleljen korunk követelményeinek. Azaz a beteg nem csupán „tárgya” többé az egészségügyi ellátásnak, hanem aktív résztvevője, így az egészségügy teljesítménye sokat javulhat.