Akadémia Kiadó

RSS

Home » Science Books » Medicine » Humán szakosok gyakorlati kézikönyve

Mária Feuer, Krisztina Nagy

Humán szakosok gyakorlati kézikönyve

A könyv a felsőoktatási humán képzésekben részt vevő, terepgyakorlatukat töltő, végzés előtt álló hallgatóknak szól, s ezen belül kiemelten a szociális munka szakos gyakornokoknak. Az egyetemi évek során abszolvált elméleti stúdiumok, szemináriumok és tantermi gyakorlatok után a hallgató belép leendő munkájának terepére, ahol elméleti tudását a mindennapi kliensellátás gyakorlatába kell transzformálnia. Ez a folyamat képzésének és képzettségének minőségi változását, tudásanyagának az eddigieknél lényegesen magasabb szintű alkalmazását követeli meg.

            A kötet széles körben tér ki a tereppel mint munkahellyel kapcsolatos feladatok, helyzetek, emberi kontaktusok és problémák elemzésére, majd a kliensekkel folytatott közvetlen tevékenységi formákat veszi górcső alá, részletekbe menő szempontrendszerek megadásával. Ezt követően áttekinti a szociálpolitikai ellátórendszer hazai elemeit. A zárófejezet az első interjú elkészítését és a gyakornok önsegítő mentálhigiénés munkáját tárgyalja.

            A könyvet nemcsak hallgatóknak, de az őket irányító szakembereknek, sőt a fiatal, pályakezdő kollégáknak is ajánljuk. S természetesen nem csupán a gyakorlati kliensellátásban hivatásukat teljesítő szociális munkások, szociálpedagógusok, hanem pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, óvónők, tanárok, szociális asszisztensek is haszonnal forgathatják.

Product details »
  • Number of pages: 498
  • Size: A5_01
  • Type of Cover: hard, paper
  • ISBN: 9789630590150
  • Article code: 4000027393
Retail Price: € 14 Discount Offer: € 11.9
Cart -15%