Akadémiai Kiadó

RSS

Nyitólap » Tudomány » Pszichológia » Emlékezet

Eysenck Michael, Baddeley Alan D., Anderson Michael

Emlékezet

Az embereket rendkívüli módon érdekli az emlékezet működése és főleg annak károsodása, amely változatos amnéziás tünetekben nyilvánul meg. Az emlékezettel foglalkozó egyetemi kurzusok hallgatói már ritkán osztják ezt a lelkesedést. Ennek oka nyilvánvaló. Ahhoz, hogy tudományosan tanulmányozzuk az emlékezet működését, jól tervezett kísérletekre van szükségünk, amelyek első pillantásra unalmasnak tűnhetnek, bármennyire érdekes problémát is vizsgálnak. Szerencsére ma már elég tudásunk halmozódott fel az emlékezet tudományos vizsgálatából ahhoz, hogy a szélesebb közönséget érdeklő kérdésekre is választ adhassunk.

Ez a könyv három vezető kutató által írt, pillanatnyilag valószínűleg a legmodernebb és legátfogóbb tankönyv a nemzetközi piacon az emlékezet működéséről. A könyv tisztázza a legfontosabb fogalmakat, majd szisztematikus rendben tekinti át az emlékezet kutatásának leglényegesebb területeit. Legnagyobb érdeme, hogy a laboratóriumi kísérletek és az elméleti modellek mellett valamennyi témával kapcsolatban bemutatja a legfontosabb gyakorlati kérdésekre adható válaszokat. A könyv első fele az emlékezet kutatásának nagy, átfogó problémáit mutatja be, mint az epizodikus emlékezet és a rövid távú emlékezet működése, vagy hogy miként szerveződnek önéletrajzi emlékeink. A könyv második felében olyan gyakorlati problémák kerülnek bemutatásra, mint a szemtanúk emlékezete, az öregedés és az emlékezet hanyatlásának összefüggései vagy az emlékezet fejlesztésének gyakorlati kérdései.

További jellemzők »
  • Oldalszám: 664
  • Formátum: B5
  • Borító típusa: kemény, papír
  • ISBN: 9789630589505
  • Cikk kód: 4000020237
Bolti ár: 5400 Ft Akciós ár: 4590 Ft
Kosárba -15%


Akik ezt vették, megvették ezt is